1994-1995 fordulóján járhatunk, amikor édesapán a munkájához kapott egy mobiltelefont. Elképesztő nagy dolog volt akkoriban az Ericsson GH197, szó szerint és átvitt értelemben is. Persze csak otthon játszhattam bele, magammal nem vihettem. Aztán az öreg vett egy saját készüléket, egy Ericsson GA628-at. Már anno is alsókategóriás telefonnak számított (akkoriban ilyen cseretelefonokat adott a szervizben a Pannon GSM), de nagyon vagány volt, ezt már néhányszor elvihettem magammal, ha későn mentem haza este. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor hosszú időre megkedveltem az Ericsson (később Sony Ericsson) telefonokat.

Ericsson GH197: súlyos egyéniség

Ezután édesapám Siemens-re váltott, nála ez volt egy hosszú kapcsolat. Először egy S10 készüléke volt, aminek az volt a különlegessége, hogy ez volt az első színes kijelzős mobil, illetve az első, amelyik hangjegyzetet volt képes rögzíteni. Persze a színes kijelzőt úgy kell érteni, hogy haloványan meg lehetett különböztetni a piros a zöld és a kék színt az LCD-n, de színes volt az, még ha nem is látszott nagyon. A Siemens ezzel a telefonnal nagyon megelőzte a korát, azok a funkciók, amiket az S10 kínált, csak több évvel később terjedtek el igazán. Emlékszem, tizennyolc éves korom táján ezzel jártam csajozni, nagyon menő volt! Apámnak az S10 után is Siemens telefonjai voltak, így volt a családban C25, M35, S65.

Siemens S10: színes kijelzővel

Az első saját telefonom egy Ericsson A1018s készülék volt. Mondhatnánk, hogy érettségire kaptam, de ez csak félig igaz, mert a másik felét én fizettem az árának. 2000-ben járunk, és akkoriban még nem nagyon volt divat, hogy minden fiatal mobiltelefonnal a zsebében mászkáljon. Negyedik gimiben már volt néhány osztálytársamnak mobilja (jellemzően Nokia 5110, 6110), de nem ez volt az általános. Az A1018 nagyon strapabíró volt, pedig kapott rendesen. Akkoriban szombatonként piacozással kerestem a zsebpénzemet, meg a tandíjra valót, és nem egyszer előfordult, hogy övről a betonra esett a készülék. Jellemzően atomjaira hullott: telefon, antenna, akku, előlap (!), de egy összerakás után tökéletesen ment. Volt hozzá egy, a gyári bilikéknél sokkal szebb, fényes, mélyzöld színű gyári előlapi panel, azzal nagyon jól nézett ki, már-már üzleti telefonnak tűnt, és egyedi is volt. Fél év után az akkuja kezdett meghalni, de szó nélkül kicserélték, és kaptam egy bontatlan csomagolású akkumulátort. Ekkor gondoltam egy merészet, és gyorsan eladtam, a nulla perces akkuval, meg az előlappal még jó árat is kaptam érte.

Ericsson A1018: zöld előlappal jobban nézett ki

Pár napig ekkor telefon nélkül voltam, ami nem esett jól már akkor se, de túléltem. Alig használtan vettem egy Nokia 3210-est, az antenna nélkülit. Ez volt az a készülék, amiről 2000-2001 táján azt a pletykát terjesztették, hogy az antenna hiánya miatt sokkal erősebben sugároz, és agyrákot tokoz. Azóta eltelt legalább nyolc év, még nem érzem, hogy fejben baj lenne. A 3210-nek, a cserélhető elő és hátlapján kívül megvolt az a jó tulajdonsága is, hogy lehetett tuningolni. Valamiért a Nokia nem épített a készülékbe rezgőmotort, annak ellenére, hogy a vibra-funkció benne volt a szoftverben, csak elő kellett varázsolni, és a motor helye is ki volt alakítva. Nekem anno filmbe-illő jelenetnek tűnt, hogy az Ecseri úti Burger Kingben találkoztam egy emberrel, aki ott helyben szétszedte a telefont, belerakott egy rezgőmotort, összerakta, spéci kábellel rákötötte a notebookjára (!), bűvészkedett valamit szoftveresen, és hipp-hopp, rezgett a telefon, ha hívtak, vagy ha ébresztett, és került bele még plusz két játék is! Akkor ez nagy varázslatnak tűnt! Arra már nem emlékszem, hogy a mutatvány hány ezresembe került, de már csak az élményért is megért. Később már 3000 forint körül mozgott a vibramotor-beszerelős biznisz árfolyama.

Nokia 3210: biztos mindenkinek ismerős

Idővel aztán megjelent álmaim telefonja, az Ericsson R320. (2001 körül járunk.) Ez volt az a készülék, amit úgy hirdettek az újságban, hogy egy életnagyságú, oldalnézeti kép volt a hirdetésben. Hihetetlenül vékony készülék volt (14 mm, a vékonyabbik akkuval, persze), és persze drága is, hiszen egy felsőkategóriás mobilról volt szó. Aztán, amikor a Westelnél megjelent Domino csomagban, azonnal vettem egyet. Szánom-bánom, de függetleníttettem azonnal, és a 20-as számommal használtam. Egyszer átment rajta egy autóbusz, esett ki zsebből, kapott sokat, de mindent kibírt. A titka a fém hátlap volt, ami adott egy merev vázat a készüléknek, ettől volt olyan strapabíró. Az egyik esésnél az antennája kitörött, így ki kellett cserélni, és vele együtt az egész hátlapot. Egy körúti bérház aljában lévő kuckóban berendezett GSM boltban csinálta megy egy olyan arc, akivel nem szívesen találkoznék alkonyat után. Az R320 a mai napig megvan, és működik is (volt hozzá Chatboard is).

Ericsson R320s: rendkívül vékony, de strapabíró

Akkoriban elég gyakran cserélgettem a telefonjaimat, pedig nem voltam nagyon eleresztve. Adódott viszont egy kedvező lehetőség, és igen baráti áron sikerül vennem egy Ericsson R520m telefont. nem a tiri-tarka aranycsíkos kiadást, hanem a sima ezüst színűt. Felsőkategóriás készülék volt, a mai társai csak a színes kijelzőjükkel, és a polifonikus, illetve MP3 csengőhangjaikkal tudnak nála többet. Ez persze költői túlzás, de az R520 volt a gyártó első GPRS-képes mobilja, támogatta a Bluetooth adatátvitelt és a headseteket is, volt infravörös portja, négy szürkeárnyalatos kijelzője, beépített e-mail kliense, stb. Ez volt az utolsó fémvázas Ericsson modell, hasonlóan strapabíró volt, mint az elődje. Érdekessége volt az infrás távolság-érzékelő, ami arra volt jó, hogy ha hívás közben elemeltem a fejemről a telefont, akkor automatikusan átváltott kihangosításra, ha újra a fülemhez emeltem, akkor meg természetesen vissza. Ha ébresztéskor elhúztam fölötte a kezemet, akkor aktiválta a szundit, és aludhattam még 5 percet. Utólag tudtam meg, mint mobiltörténeti érdekesség, hogy az R520 már képes volt kezelni a T68 csatlakoztatható kameráját, visszafelé kompatibilis volt vele, de nekem nem volt kamerám hozzá. Az R520-at aztán odaadtam egy barátomnak, akinek elromlott a telefonja, de sajnos pár héttel később ellopták tőle. Évek múlva lehetett kapni a Media Martkt-ban újat, függetlenül, nagyon olcsón, most már bánom, hogy akkor nem vettem.

Ericsson R520m: ma is megállja a helyét

Az első teszt-telefon, ami nálam volt, véletlenül szintén egy Ericsson modell volt, de erről, és a későbbi telefonjaimról majd a következő részben lehet olvasni.

Volt hasonló élménye a mobiltelefónia hajnalán? Írja meg kommentbe!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.