Samsung Omnia II: nem szeretni, majd nem engedni

2010.04.23. 08:54 eviblyy

Kicsit rendhagyó írás következik, már amennyiben nem én vagyok szerző, hanem rendszergazda kollégánk. Az ő ismertetőjegyei: kütyümániás, mindent megszerelő, megjavító, gondelhárító technikai szakértő, aki szívesen nyúzta hosszabb ideig az Omnia II-őt. Jöjjenek tehát az ő tapasztalatai…

 

 
„Ha valaki azt mondja, akár egy éve, hogy belátható időn belül egy Samsung, ráadásul windowsos mobiltelefont fogok használni, akkor jól kinevetem, és ott hagyom. Amikor az ismerőseim meglátták nálam a készüléket (Samsung Onmina II, i8000), nem hittek a szemüknek és elkönyveltek hangembernek. De hát, mit van mit tenni, ezt a készüléket kaptam meg huzamosabb időre, és amennyi ellenszenvvel álltam hozzá, olyan nagy szívfájdalom volt visszaadni.
 
A készülék az Omnia I utódjának számít, s így érthető, hogy egy erős ráncfelvarráson esett át. Ha egymás mellé tesszük a két készüléket láthatjuk hogy mennyit változott a lekerekített, csupa műanyag, elegáns fekete forma az előd fémes, kissé szögletes külalakjához képest.
 
 
 
Az anyagválasztás ellenére érdekes módon az Omnia II nem lett sem könnyebb, sem nehezebb, viszont hosszabb használat után a hátlapon elég gyorsan megjelentek a karcok, a fényes műanyag egyes helyeken, a zsebben hordás következtében mattra kopott. Az illesztések rendkívül igényesek, a SIM-kártya behelyezése nekem mindig sarkalatos pont: ennél a készüléknél is ügyeskedni kell egy kicsit a be és kivételnél, de a hátlap le és visszapattintása tökéletesre sikeredett.
 
A készülék használata nagyon kényelmes, bár az egykezes használat az ember ujjainak milyensége függvényében lehet kissé nehézkes is. A mobilt kezdetben meg kell szokni, az első használat során megtapasztalhatjuk az érintőképernyő előnyeit, és hátrányait egyaránt. Bevallom, nekem kb. negyed óra kellett, mire a kellő nyomáserősség és a menük görgetésére szolgáló mozdulatok már hiba nélkül mentek - a kezdeti ijedtséget hamar feledtette az áttekinthető használat és logikus felépítés.
 
Az Omnia II-höz is mellékeltek navigációs pálcát (stylus), de mivel a házon nem biztosítottak számára helyet, így nem használtam. Szerencsére az ujjakkal való használat sem okozott problémákat, még a legapróbb ikonokat is sikerült elsőre eltalálni. Miután kellő biztonsággal kezdtem kezelni telefont, mint minden első ismerkedés alkalmával, most is a menüvel és a rendelkezésre álló szoftverekkel kezdtem ismerkedni.
 
 
Ezt a telefont is az alaprendszerre húzott TouchWiz 2.0 felület menti meg attól, (és az ára) hogy azonnal földhöz vágja az ember. Nagyon igényesen, szépen kialakított felületről van szó, ami áttekinthető és minden sallang nélkül tudunk a beállítások között navigálni, illetve megtalálni a kívánt opciót. A rendszer alapfelülete a 2003-as Windows Mobile hoz képest szinte semmit nem változott (most egyébként a 6.1-es változat fut rajta, ami frissíthető 6.5-re – a szerk.), de mint írtam, a Samsung által használt felület ezt a sikeresen elfedi, és feledteti. Elsőre nem tudtam eldönteni jó-e ez nekem, vagy sem, de a TouchWiz kikapcsolása után sem éreztem a készüléken gyorsulást. Így azt lehet mondani, hogy a grafikus felület kötelező és életmentő.
 
Akik olyan telefonról térnek át, amelynek elsődleges funkciója a telefonálás és minden más opciót e szolgáltatás köré fűztek, az bizony talál hiányosságokat. Az az érzésem az Omnia II és az ezt a platformot használó okostelefonok esetében egyaránt, hogy itt a telefonálás és az ehhez kapcsolódó beállítások inkább csak másodlagos funkcióként kezelendők, így sajnos ebből adódóan nem is olyan egyértelmű például egy egyszerű MP3 csengőhangként való beállítása, vagy például a hívó fél nevének és a hozzá tartozó arckép összehangolása. A telefonkönyv is például egy 7-8 éves alapokon nyugvó szisztéma, de szerencsére egy nagyon igényes (Samsung) felülettel felfrissítve.
 
 
Szoftverek terén a helyzet fordított, és ez az, ami ennek a rendszernek a hatalmas előnye. Gond nélkül futtathatóak voltak a közel 7éves HP iPAQ-ból kivett kártyán levő saját alkalmazásaim, egyedül a nagyobb méretű és felbontású (800X480) képernyő okozott egyiknek másiknak fejtörést. Az AMOLED kijelzőről csak a lehető legpozitívabban tudok nyilatkozni: annyira szép és éles a képe még legkisebb fényerőnél is, hogy a telefonon levő demó videót egymás után 3x kellett megnéznem, mert annyira magával ragadott a látvány.
 
A számtalan szoftver között elvész az ember, vagy mégsem? Minden programot ki kell próbálni persze, de előtte nem árt megnézni, hogy az adott alkalmazás használ-e internet kapcsolatot – ez főleg külföldön okozhat kellemetlen meglepetést. Anélkül, hogy részletesen kifejtenék minden alkalmazást, megemlíteném a készülékre előtelepített Qik-et, amivel majdnem élő streamet közvetíthetünk a telefon beépített kameráján keresztül. A programok számát a szokásos irodai, navigációs, játék és internetes alkalmazásokon felül online és offline is növelhetjük számos freeware és fizetős alkalmazással egyaránt, a kínálat minden kategóriában rendkívül nagy.
 
Mivel a fényképezés alapeleme a fény és ennek mennyisége, a képminőséget a telefonoknál nem a számolatlan megapixel, hanem az optika mérete befolyásolja. Sokat ne várjunk. A képek megfelelő fényviszonyok között megfelelőek, kellően élesek és kontrasztosak, de gyengébb fényviszonyok mellett ne akarjuk használni, annak ellenére, hogy a gyártók a megapixelek számának emelésével próbálnak minket elvarázsolni. A szokásos fényképezési effekteken kívül természetesen videót is rögzíthetünk, sőt, a telefonon mellékeltek egy videóvágó szoftvert is.”

 

Címkék: teszt bemutató érintőképernyő okostelefon samung omnia ii touchwiz 2.0

A bejegyzés trackback címe:

https://nonstopmobil.blog.hu/api/trackback/id/tr241943115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor H 2010.09.13. 20:07:55

Én most vettem egy ilyet és elsőre tetszik ,de hogy a kamera expo hangját ne lehessen kikapcsolni ez kicsit bosszant, kollégám meg vett egy másik nagytudású telefont abbanmeg nem lehetett napra beállitani az ébresztőt holott egy 10ezres kisgagyibanis belehet :-)

vicces dolgok ezek :-)

arszak 2013.09.11. 12:19:59

Sziasztok! ha már suli és miegymás, akkor legyen szó a diákszámláról is…! :) Múltkor keresgéltem, és ezt találtam: erstediakszamla.hu Ha az iPhone 5-öt megnyerném, eléggé tetszene! :)

süti beállítások módosítása