A mobilparkolás visszavág

2009.04.17. 14:40 eviblyy

 

Némileg kellemetlenül érzem magam. Amióta a mobilparkolás bevezették folyamatosan ujjongtam és lelkendeztem, sőt, akinek csak lehetett, ajánlottam a szolgáltatást. Kényelmes, gyors, regisztráció nélkül használható. Ott van az a 75 forintos kényelmi díj, de ennyit sztem megér.
 
Tegnap délelőtt szokás szerint indítottam SMS-sel a parkolást, de nem kaptam visszaigazoló üzenetet. Vártam egy kicsit, aztán újra elküldtem, de ezután sem történt semmi. Mivel egyszer (pár hete) előfordult már ilyesmi (akkor még telefonon is megpróbáltam elindítani) és akkor utólag esett be vagy 6 válasz SMS, úgy voltam vele, hogy most is hasonló dolog történt és folyamatban van a parkolás.
 
Sajnos nem így történt, így mire leértem az autóra, ott figyelt ez egyébként már régen nem látott mikulás csomag. Elég dühös voltam az egész szituációra. Felhívtam a Pannon ügyfélszolgálatát, ahol az operátor készségesen elmondta, hogy probléma volt a rendszerrel, és tulajdonképpen reggel óta nem működik a mobilparkolási rendszer. Mint később megtudtam mindegyik mobilszolgáltatónál ez volt a helyzet. Azt javasolta, hogy írjak e-mailt nekik és majd meglátjuk mi lesz, valamint abban a pillanatban még nem tudta, hogyan rendezik az egészet.
 
 
 
Nem (mindig) jó, ha játszanak velünk…
 
A gond az volt, hogy az SMS-em nem jutott el a parkolási társaság rendszeréig, ezért amikor lekérdezte a parkolóőr az autóm előtt, hogy van-e folyamatban parkolásom, nemleges volt a válasz.
 
A szabály az, hogy a parkolás csak abban az esetben indult el, ha megkapja az ügyfél a visszaigazoló SMS-t, amennyiben ez nem történik meg, mindenképpen be kell dobni a pénzt a hagyományos módon. Én ezt nem tettem meg, mert bíztam benne, hogy csak késlekedik az SMS, de mégsem így volt.
 
Szóval kellemetlenül érzem magam (pedig nem nekem kellene), mert nem értettem, hogy az emberek miért utasítják el a mobilparkolást – ez történt legtöbb esetben. Mindenki idegenkedett tőle, mondván: az a biztos, ha bedobom a pénzt. És tulajdonképpen igazuk van. Nyilván nincs 100 %-os rendszer, ahol számítógépek, operációs rendszerek vannak, ott bármi megtörténhet. Ebben az esetben meg is történt és ennek (az 1430 Ft-os büntetést leszámítva) az lesz, lett a következménye, hogy többet nem tudom őszintén ajánlani a dolgot. „Ó, igen, szuper, használd, de légy résen, és ha nem kapsz visszaigazoló SMS-t, siess bedobni a pénzt, mert megbüntetnek. Persze az is lehet, hogy később beesnek a visszaigazoló üzenetek, de sebaj, ebben az esetben duplán parkolsz. Fő a biztonság!”

 

 

Címkék: sms pannon panasz mobilparkolás

A bejegyzés trackback címe:

https://nonstopmobil.blog.hu/api/trackback/id/tr591070889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaminő 2009.04.21. 13:06:06

Velem pont aznap esett meg ugyanez, csak amikor nem kaptam visszaigazoló sms-t, felhívtam őket, és közölte a hang, hogy elindult a parkolásom. Ettől megnyugodtam, aztán visszatérve a kocsihoz már ott figyelt a mikuláscsomag, ráadásul a tiédnél keményebb, 3300 forintos büntetési tétellel. A parkolási társaságnál pedig azt mondták, hogy tudták, hogy 16-án nem működött a rendszer, a mobiltársaságok igazolását azonban nem fogadják el, úgyhogy szépen fizessem be a büntetést. Tanulópénznek kicsit drága, és ez jelentős hiba a rendszerben, főként, hogy nem is csak az sms-re hagyatkoztam, hanem szóban közölték, hogy parkolok. Ettől hogy érezzem magam biztonságban legközelebb. Én pedig igazán híve vagyok az újításoknak/újdonságoknak. Ennek meg pláne örültem, mert viszonylag ritkán járok fizetős övezetbe, és valahogy sosincs nálam elég apró még kétórányi parkoláshoz sem. Ez egy jó dolog lesz, pláne ha netán rugalmasan kezelné a parkolási társaság a rendszermeghibásodást. Ez persze nyilván naivitás. :(

Win Elen 2009.04.21. 21:39:06

@valaminő: ha jol tudom pedig elvarhato, meghozza torvenyi tamogatassal a hatterben. Ugyanis ez egy szolgaltatas. Az SMS a telfonrol valo elkuldes utan - pontos adatnak ez nem veheto - de 99.8 szayalek biztossaggal elmegy. Innentol neked, nincs rahatasod a dologra. Nem bizalom kerdese elemeletileg innentol a dolog. Ha a rendszer hibas, akkor a feleloseg nem a tied. Persze mas kerdes, hogy senkinek nincs ideje, ereje, kedve a magyar burokracia utvesztojebe kerulni.

Amugy egy homar-t vagz autozz blogot megerne, biztos koncentraltabb figyelmet kapna, maga a kerdes. (ha nem volt persze)

valaminő 2009.04.22. 16:33:41

@Win Elen: "Persze mas kerdes, hogy senkinek nincs ideje, ereje, kedve a magyar burokracia utvesztojebe kerulni."

Pontosan erről van szó: ráadásul mindenki nyilván a másikra mutogatna. A parkolási társaság oldalán ott a figyelmeztetés a mobilos és az EME-n keresztüli parkoláskor, hogy az esetleges reklamációkkal nemigen tudnak mit kezdeni, ergo: mindenképp fizetni kell, ha úgy gondoltam, hogy jogosan parkolok, miközben mégse, akkor is. :( De azt mindenképpen kics.szésnek érzem, hogy miközben a társaság is tudott arról, hogy nem működik a mobilrendszer, megbünteti azokat, akik abban a hiszemben parkoltak le, hogy működik. Mondom: nekem belemondta asszony a fülembe, hogy a parkolásom elindult. Tehát részemről semmi rosszhiszeműség nem volt. Ennek ellenére szépen befizettem a büntetést. :( Baleknak érzem magam.

smartegg 2009.04.22. 16:50:12

@valaminő:
az a probléma ezzel az egésszel, hogy az erkölcsi győzelem úgymond a miénk ugyan, de gyakorlatilag nem tehetünk semmit, hiszen a szabály úgy szól, hogy ha nem kapsz visszaigazolást SMS-ben, akkor nem indult el a parkolás. Erre hivatkozhatnak - sajna. A kérdés az, hogy a hívással indított parkolásról is kell-e küldeniük visszaigazolást SMS-ben, vagy nem. Ezt nem tudom. Homárt, Autózzt egyelőre kihagytam.

@Win_Elen:
de mekkora balek vagyok ÉN! Ugye küldtem mailt a Pannon ügyfélszolgálatnak, hogy mi történt, de nem jött válasz és mivel az öt nap is ketyegett (amikortól emelkedik a büntetés) befizettem a büntit. És, kidobtam a szelvényt, csekket, mindent. Erre ma jön a válasz a Pannontól, hogy faxoljam, vagy szkenneljem be nekik a szelvényt, amin a büntetés szerepel. Jó, mi?:-D
Megírtam, hogy bocs, de ez bukó, befizettem, papírt kidobtam, de felvetettem, hogy kérek a parkolásiaktól valami igazolást, mert most már kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.28. 01:45:38

Ez az egesz SMS parkolas egy fos, technologiailag nevetseges, jogilag is az es raadasul lehuzas. Ahogy fent leirtak paran tenyleg nonszensz, hogy a felhasznalon verjek le ha a (szraul megtervezett) rendszeruk nem mukodik. ez mondjuk sosem volt korrekt, de azota, hogy a bizniszbe beszalltak a mobil szolgaltatok is, szerintem teljesen elfogadhatatlan. Addig ugye mutogathatott a parkolotarsasag a szolgaltatora, hogy hat bocsi, de most akkor o ott honnan tudja, te bajod. Persze van erre megoldas, de arrol kesobb... Igy viszont eleg nevetseges a mutogatas. Raadasul azert is az, mert a visszaigazolo SMS eltunesenek vagy sulyos kesesenek pontosan ugyanakkora az eselye, mint a parkolast meginditoenak. Vagyis ha te minden ilyen esetben kotelezve lennel a fizetesre, akkor az esetek feleben duplan fizetnel (amikor a visszaigazolo tunik el).

Technologia: miert is kell 2009-ben SMS-t hasznalni erre? Az SMS egy nem megbizhato adatatviteli csatorna (nem garantalt a kezbesites) raadasul semmifele minosegi (QoS) garancia sincs. Majd megerkezik, amikor megerkezik. Ez haveri uzengetesre jo, mert ha nem jon valasz, akkor racsorogsz, es kesz, de semmi egyeb komoly dologra nem. Ja, de meg bigrador szavazasra. Ugyanakkor a mobilok nagy resze javakepes, ami azt jelenti, hogy siman lehetne ra parkolast segito alkalmazast kesziteni ami halozati kapcsolat (tcp/ip es http) folott mukodne. Ott ugye garantalhato az azonnali visszajelzes, ha megfeleloen van implementalva mindket oldal, akkor nem fordulhat elo dupla fizetes. Emellett persze akinek nincs ilyen keszuleke, vagy keptelen felfogni, hogy ez neki jo es megeri, az maradhatna az SMS-ezesnel. Csakhogy az SMS irto jo biznisz. A kegszemetebb tarifakkal is kijonne 13Ft-bol az egesz hajciho, ha http folott tortenik a dolog, amig egy SMS 25-30-35Ft es meg olcsobb is kiszolgalni! Na meg persze nem kell hozza megirnia es letesztelnie senkinek az egyebkent igen pimpf es egyszeru kis klienst.

Na es akkor jojjon az, hogy vajon olcso-e meg 75Ft-e egy parkolas felara? Nekem ugy remlik, hogy az van az oszlopokra irva (csak futtaban olvastam el), hogy a 75Ft az az SMS dijaon felul van. Akkor viszont egy parkolas az kb 2*30+75Ft, szemben mondjuk a 2*13-mal. De ha valakinek van mobilinternet elofizetese, akkor gyakorlatilag ingyen van (esetleg 1Ft korul, ha tullepte a keretet valami kis csomaggal).

Raadasul az EME mar 5 eve egeszen biztosan nyujtotta ezt a szolgaltatast, mobil szolgaltatokkal valo szerzodes es tranzakcios dij nelkul. Most is mukodik meg, csak mar a parkolooszlopokon nem magukat hirdetik hanem ezt a hudemegeri verziot... Ez megint az a kategoria, amikor micropaypent a szeru megoldasra a szolgaltatok sok tiz szazalek jutalekot raknak (a merteke ugye a parkolasi dijtol fugg)

eviblyy 2009.04.28. 17:16:11

@atleta.hu: köszi a részletes kommentet, remélem a szolgáltatók, illetve az EME is elolvassa majd. ha máshogy nem úgy, hogy elküldöm nekik:-)

Egyébként azt gondolom az egészről, hogy sajnos ma Mo-n olyan szintű ellenállás van a modern, kézben lévő technika ellen, hogy elképesztő. Már az is nagy dolog, hogy az SMS ilyen szinten, erre használható. Sajnos hibákkal, persze, ahogy a post és a kommentek is mutatják. De valahol el kell kezdeni és az biztos, hogy a készülékpark, illetve a mobilhasználók átlagos hozzáértése, elfogadása mellett maximum ezzel lehetett nyitni.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.11. 02:04:31

@eviblyy: Nincs mit, igazabol csak egeszsegugyi okokbol ventillaltam egy kicsit :). A keszulekparkra valo hivatkozast nem tartom elfogadhatonak, igen szereny becsles az, hogy legalabb 50% javakepes, az (MIDP1.0) pedig eleg ahhoz, amit leirtam. Lehetne ezt eleg pontosan becsulni, nem lepne meg egy 75%-os szam sem. Emellett nem kell megvarni amig mindenkinek ileynje lesz, mert az 50% az mar boven sok ahhoz, hogy figyelembe vegyuk es megfelelo szinten kiszolgaljuk oket. Ha akarjuk. Emellett aki csak SMS-ezni tud, annak fel lehet huzni azt a szolgaltatast is, nem lenne dupla ar, hiszen a hatterrendszereket (backend) nem kell ketszer megcsinalni. Ugyanakkor ezzel lehet lokdosni a felhasznalot a modernebb mobil fele. Mert hat amig nem latja szerencsetlen, hogy mire jo, addig nem fogja igenyelni.

süti beállítások módosítása