Kényszerű szoftverfrissítés

2009.07.22. 10:40 eviblyy

Olvassátok el a kérdésem, majd a Nokiától jött hivatalos választ. Nektek mi erről a véleményetek?

"Szia,

 

A kérdés: miért, illetve milyen (jog)alapon kötelezik a Nokia tulajdonosokat arra, hogy a szervizbe, hardveres gonddal beadott mobiljukon kötelezõ jellegû szoftverfrissítést hajtsanak végre, még az ügyfél kifejezett tiltakozásának ellenére is.

Velem is megtörtént és most egy ismerõsöm is hívott: tele van szoftverezve a készüléke, mindössze egy elõlapcserére van szüksége, ennek ellenére csakis úgy veszik be a készüléket, ha azon szoftvert frissítenek és ezzel minden adat, szoftver elveszik. Azt pedig (ingyen) nem vállalják, hogy a frissítés után visszaállítsák az eredeti állapotot.

Kezdõ, átlagfelhasználók esetében ez nagy gond, nem is nagyon tudják, hogyan kell adatot menteni. De az igaz, hogy õk otthon nem végzik el talán sosem a firmware frissítést. De a pro, haladó usereknek, akiknek a telefonjukon mindig a legfrissebb szoftver van (ahogy ebben, és az én esetemben is annak idején) ugyan miért kellene teljesen értelmetlenül elvégezni a frissítést, kényelmetlenséget okozva, idõt húzva ezzel?

Szerintem ez egy nagyon rossz gyakorlat. Javasolnám, hogy akinek a legfrissebb szoftver van fent, ne frissítsenek és akkor a telefonjukat minden porcikáig kihasználó tulajdonosok is bátran mennek szervizbe.

 

(Jelen pillanatban az ismerõs Nokia szervizest keresem, hogy csinálja meg az elõlapcserét szoftverfrissítés nélkül. Ez azért elég ironikus, nem?)"

A válasz:

"Alapjában véve a szoftverfrissítés valóban kötelező eleme egy javítási eljárásnak, ugyanis ezzel kiküszöbölhetünk bizonyos hibás működéseket, még akkor is ha pl. ugyanazt a verziót frissítik.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor a számítógép is egy idő után lelassul, hibaüzeneteket ad ki, stb. és ezt egy operációs rendszer (pl. Windows) újratelepítéssel orvosolják. Ilyenkor a telepített programokat/alkalmazásokat újra kell telepíteni. Mivel készülékeink egyre inkább hasonlítanak egy számítógépre, ez (is) a velejárójuk.

Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy mindenkinek saját érdeke és felelőssége, hogy folyamatosan mentse az adatait.

Megköszönjük, ha Ti, újságírók, segítetek azzal, hogy az adatmentés fontosságáról tájékoztatjátok a felhasználókat." 

Címkék: nokia szerviz firmware szoftverfrissítés

Nokia N97 first look

2009.07.01. 15:54 eviblyy

Vannak már tapasztalatok, csak időm nincs nagyon részletesen megosztani őket:-) Szép, nagy, fehér, és a PC Suite-tal nekem is meggyűlt a bajom. De nagy nehezen sikerült felimádkozni a legfrissebbet a gépemre, a szinkron is megtörtént azóta. Pár fotó:

 

 

Nem zavar a fehér, de azért ekkora készüléknél kicsit furcsa. A rezisztív kijelző érzékenysége egyelőre nagyon meggyőző, a listáknál a duplakattintást kell kicsit szokni, ahogy az 5800-nál is kellett.

 

 

Furcsa az is, hogy a billentyűzeten a szimbólumok színe alig üt el a rendes gombokon lévő karakterektől. A feketénél ez nem volt gond. Itt sem az, csak érdekesség. A balra helyezett navipad nem zavaró, de szokni kell, hogy ott van. Gyakran hozzá sem nyúlok. A gépelés gyors, de ha sok szimbólumot használ az ember, akkor külön menüben kénytelen turkálni. Az ékezetes karakterek könnyen elérhetők a jobb alsó sarokban lévő nyilacska megnyomásával. 

Erre tovább a többihez>>>

tovább » Címkék: nokia symbian first érintőképernyő look n97

HTC-túra Londonban

2009.06.26. 14:45 eviblyy

Úgy jött ki, hogy Mo-ról egyedül én mentem a HTC londoni bemutatójára, amiről a hivatalos beszámoló errefelé olvasható. Nagyon kellemes volt visszatérni Londonba, ahol kb. 15 évvel ezelőtt voltam először, és azóta sem jutottam ki, pedig aztán manapság tényleg nem egy nagy távolság.

 
Az utcákon mindenki a BlackBerry-ken és iPhone-okon lóg. Ez azért meglepett. De annyira, hogy minden második bennszülött az ájfónon nézte kedvenc filmjét a metrón utazva. Csak az Oxford street környékén volt időm sétálgatni, nézelődni, ahol mellbevágott ennyi idő után a zsúfoltság és az áramló tömeg látványa. Beugrottam egy Apple Store-ba (nyilván) és csekkoltam a kirakott kb. 15 darab iPhone 3G S egyikét. Nálam semmi komoly izgalmat nem okozott, még sokkal gyorsabbnak sem találtam a nyomogatás közben. Az összes kuncsaft a saját iPhone-jához hasonlítgatta, és látszott, hogy mindenki a sebességkülönbségekre kíváncsi. Ahogy néztem, és füleltem senkit sem győzött meg az alatt az idő alatt, míg én ott voltam.
 
 
 
Nonstop MOBIL a kiállított iPhone 3G S-en
 
Este tapas-vacsora volt román és lengyel újságíró srácokkal, akik mind a normális fajtából kerültek ki. Ott volt két arc a HTC-től is, akik szintén lengyelek és semmit nem voltak hajlandók elárulni a másnapi bejelentésről. Sőt, egyikük zsebében ott is volt a Hero és ha elő kellett vennie, azt titokban, a másik kezével takarva tette - azért ez vicces volt.
 
 
 
Sokat beszéltünk a régió médiapiacáról és az jött le, hogy a lengyel Gazeta-nál dolgozó srácnak van a legjobb dolga, mert az egyik legnagyobb ottani napilapról van szó, aminek nincsenek komoly nehézségei. A román Chipnél dolgozó másik kolléga már sokkal borúlátóbb volt, körülbelül ugyanaz van ott, mint nálunk: halódik a print, hiszen Romániában a fiatal online közösségek, bloggerek a megmondóemberek, nem pedig a már kiöregedettnek, elavultnak tekintett print magazinok. Amikor azt firtattam, hogy mi van a román Connecttel, csak legyintést kaptam, amit végül nem tudtunk tisztázni, mit is jelent valójában. Az biztos, hogy még működik, van.
 
 
 
London, Oxford Street
 
Másnap a HTC-rendezvény kicsit csalódás: nem számítottam bombasztikus show-ra, de arra azért igen, hogy kicsit emlékezetesebbé teszik valamivel. Ha már odacsődítettek vagy 50 firkászt. Ehhez képest nagyon szikár, a csak a rövidsége miatt nem unalmas bemutató volt, ahol hárman is kijöttek a színre elmondani a tutit. Közülük még Horace Luke, a fejlesztésért felelős vezető volt érdekes(ebb) arc, de sajnos nem hozzá kerültem a szűk körű beszélgetéseknél.
 
 
 
John Wang, marketing igazgató, HTC
 
 
Helyette megkaptam John Wangot, aki marketingvezető és ennek megfelelően válaszolt (nem válaszolt) a kérdésekre. Ő az, aki aranyosan, kellemesen beszél a semmiről, és még csak félbeszakítani sem lehet olyan könnyen. Ha mégis, akkor a választ elintézi egy-két szóban (ha egyáltalán), aztán beszél, ami csak eszébe jut. Persze a termékről, hiszen mégiscsak azt mutatták be. Így sok értékelhető infót nem kaptam, hacsak annyit nem, hogy a HTC Sense két évig készült, a fejlesztés közben nem volt semmi különbség az eddigi, operátorokhoz kötött androidos készülékektől, a fókusz nem megy semerre sem a jövőben. Ugyanúgy fogják nyomatni a TouchFLO-t és a Sense-t is.
 
Ettől függetlenül jó kis trip volt, kellett már ilyen és London még mindig jó hely:-)

 

Címkék: média london htc android

Osztjuk az észt!

2009.06.22. 16:14 eviblyy

Világuralmi törekvéseink egyik jele itt látható:-)

 

 

Címkék: videó okostelefon mixonline

Samsung Jet vs. Omnia II, vagy mi…

2009.06.17. 14:09 eviblyy

Még engem is meg lehet téveszteni, pedig aztán igyekszem megküzdeni a naponta történő mobilbemutatókkal. Ezek az utóbbi időben felgyorsultak, a Samsung pedig majd mindenkin túltesz. Annyi új mobilt mutatnak be a koreaiak, hogy az szinte követhetetlen.
 
Volt egy Omnia (i900) nevű, Windows Mobile alapú modell nemrégiben, ami nem volt/lett volna rossz, csak hát ugye ez a Windows rontotta az összképet. Idén márciusban, Barcelonában bemutatták az Omnia HD-t (i8910), ami a nevében hordozza egyik újdonságát. A másik üdvözlendő dolog, hogy eldobták a WinMo-t és ez már Symbiant kapott.
 
Valamelyik nap jött egy bejelentés, hogy itt a Samsung Jet, szintén érintős, csilivili, TouchWiz kezelőfelület, stb. Ekkor egyik ismerősöm Facebook-on tolja a linket, hogy na, ez már tetszene neki, mert egyébként az érintős modellekre (khm, mobilokra) bukik.) Nézem, nézegetem az átküldött telefont: de ez most akkor nem a Jet? Hiszen kinézetre majdnem ugyanaz, csak éppen Omnia II a neve.
 
 
Samsung Jet és Omnia II: na, melyik melyik? :-)
 
Utánanéztem és kiderült, hogy a két nagyon hasonló, de mégis különböző típusról van szó, és az elnevezés is más. Az Omnia II a jobb, nagyobb kijelző, HSUPA, stb. A Jet sem rossz, de tulajdonképpen egy butított Omnia II, úgyhogy nyugodtan lehetett volna Omnia 1 ½ is, ha éppen vicces kedvükben lettek volna a névadók. Szóval lehet, hogy csak nekem zavaró ez így, de a Samsung biztosan tudja, mit csinál. Meg az is lehet, hogy régiófüggő dolgok is ezek, igyekszem kideríteni. (ezen a linken ellenőrizhetők a funkcióbéli különbségek)
 
 
Samsung Omnia Pro
 
És végül a csavar: nemrégiben felröppent az Omnia Pro elnevezés is, ami a pletyik szerint az Omnia QWERTY billentyűs verziója lesz. Úgyhogy az Omniából van Omnia HD, Omnia II, Jet (ami úgy néz ki, mint egy Omnia) és Omnia Pro is. Csak nekem van RAZR érzésem?
 
Update: most akadtam rá az Omnia Lite nevű modellre is, ami "hivatalosan" az Omnia II egyszerűbb kivitele. Na, akkor minden érthető?:-)
 
 

Samsumg Omnia Lite

Címkék: samsung omnia

süti beállítások módosítása